Veuve Clicquot (magyarul özvegy Clicquot) 27 évesen örökölt férjétől egy –akkor még- kisebb pezsgőházat Franciaországban. A napóleoni háborúk alatt a könnyűlovasság néhány férfitagja minden reggel kilovagolt a fiatal özvegy szőlőbirtokára, és kardjukkal kibontottak egy pezsgősüveget. Tették ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hölgyet lenyűgözzék… Így a férfiak kimeríthetetlen repertoárral rendelkező udvarlási módszerének köszönhetően megszületett a sabring (vagy sabrage), vagyis egy pezsgőnyitási technika karddal, illetve szablyával.

A szokás azóta is rendületlenül tarja magát, íme egy oktatófilm a témában:

Mivel az emberi leleményesség határtalan, az elmúlt években megjelentek egyéb opciók is kard helyett, például kanál, vagy egy pohár talpa, ha tegyük fel, valamelyik háztartás mégse rendelkezne szablyával, de kísérletező kedvű taggal igen. Íme, a poharas verzió:

Szavakba öntve: 20 perc hűtés, és a fólia valamint a drótkosár eltávolítása után az üveg illesztése mentén kell lecsapni a palack tetejét. Mivel 6 bar nyomás van egy pezsgősüvegben (közel 3-szor akkora, mint egy autó kerekében), nem kell attól tartani, hogy a széttört üvegből kis szilánkok kerülnek az italba.

Nem szabunk gátat a kalandvágynak mi sem, így aki szeretné, a jövő heti kóstolón kipróbálhatja az élményt. Addig is kérlek Titeket, csak óvatosan, nem veszélytelen játék ez, vigyázzatok magatokra.

Imádom a vakkóstolókat, rengeteget lehet tanulni belőlük. Az ember egyrészt saját magát is megismeri jobban pszichológiailag, mennyire befolyásolja, ha tudja, mit iszik. Másrészről az ízlelőbimbóival is szorosabbra fűzi a kapcsolatot, elvégre erre tud hagyatkozni, elfogultság kizárva... Illetve érdekes megtapasztalni, hogy a már ismert pezsgők más arcukat mutatják egymáshoz viszonyítva. Bizonyos aromák jobban érvényesülnek, amiket amúgy észre sem veszek, ha csak önmagában egyfélét kortyolgatok. Tapasztalatszerzés következik.

Tegnap egy 18 tételes magyar pezsgő vakkóstolón vettem részt a Kazinczy Boraukció és Kereskedőház szervezésében, gratulálok. Hála a széles palettának, úgy gondolom, így első körben elegendő képet kaphattunk a jelenlegi hazai helyzet feltérképezésére. Jött a papírforma így vakon is, ugyanakkor mégis gazdagabb lettem némi érdekes ismerettel, de erről később. Lássuk most az általam felállított eredményt az első 5-öt illetően, amiket minden körülmények között ajánlok (fontos hozzátennem, egyik kedvencem, a Királyudvar Henye nem volt a sorban, biztosan szerepelt volna az alábbiakban):

1, Kreinbacher Prestige Brut NV

2, Garamvári Vincent Optimum Brut 2011

3, Kreinbacher Classic Brut NV

4, Törley Chardonnay nyerspezsgő NV

5, Szentesi Rajnai Rizling 2009

Ezek közül külön is kiemelném a Kreinbacher Classic Brut (vagy Brut-öt, nem tudom, tegnap tanultam a gyorstalpaló francián, mivel rendhagyó, kell a "t"-t ejteni a végén, az est egyik leckéje), ami össznépileg az első helyen végzett, és lenyűgöző ár/érték arányú, elképesztő... Bortársaság, 3.200 forint (BT kártyával 2.900…), siessetek… Ugyanúgy, ahogy kicsiny hazánk borai is változatosak, értelemszerűen ez a pezsgőknél is megmutatkozik, biztosan mindenki megtalálja majd a Sajátját. Én nem vagyok híve a szakzsargonnak (pontosabban kiborulok a zöldesreflexes és hasonló kifejezésektől), mert nem gondolom, hogy ez közvetíti az ital értékét, nem fejezi ki a mögötte álló történetet, ami márpedig érződik az ízében. Illetve nem hiszem, hogy ennek köszönhetően bárki ellenállhatatlan vágyat érezne a kóstolásra.  Inkább érzéseket próbálok átadni, most azonban muszáj irányvonalakat is megadnom, vigyázat. A toast-osabb, kekszesebb  vonulatot a Kreinbacher pezsgői képviselik, a Garamvári, Törley, Szentesi pedig inkább a gyümölcsösség felé mozdulnak. Sőt, pont a Törley-n lepődtem meg, milyen nagyon gyümölcsös, már-már édes, parfümös jelleget mutatott nyers mivolta ellenére a Kreinbacher-hez viszonyítva, korábban magában fogyasztva ez nem érződött ilyen élesen.

Ja igen, az új tapasztalat. Fura volt, hogy 1-2 már kedvelt, ismert pezsgő mennyire nem tetszett az elején vakon, kifejezetten zavaró ízt éreztem benne. Viszont némi idő elteltével, miután levegőhöz jutott és meg tudott szólalni, visszakóstolásnál már teljesen más arcát mutatta, pozitív értelemben természetesen. Elindult amolyan szakmai beszélgetés a szellőztetést illetően. Úgy érzem, ez sok esetben hasznos, másrészt felmerült az a jogos hozzászólás is, talán nem szerencsés, ha valaminek egyáltalán ki kell szellőznie. Én mindenesetre azt javaslom, hagyjuk szusszanni egyet a pezsgőt, mielőtt lenyűgöz minket, engedjük, hogy az aromák kiteljesedjenek (burgundi pohár!!!). Ne vessük rá magunkat azonnal, tudjátok: „Türelem….”

Szeretnék teret engedni a többi résztvevő véleményének is, mivel ízlések és pofonok ugye (bár szerencsére utóbbiban nem volt részünk). Kétféle pontozási rendszer alapján született össznépi döntés. Egy 100-as, és egy egy 20-as skálának megfelelően a kétféle TOP 5: 

100-as skála szerint:

1, Kreinbacher Classic Brut NV

2, Kreinbacher Prestige Brut NV

3, Légli Riesling Sec 2009

4, Szentesi Rajnai Rizling Pezsgő 2009

5, Vincent Optimum Brut 2011   

20-as skála alapján:

1, Kreinbacher Classic Brut NV

2, Légli Riesling Sec 2009

3, Kreinbacher Prestige Brut NV

4, Vincent Optumim Brut 2011

5, Rókusfalvy Nyerspezsgő NV

Hölgyek, Urak, szerencsére van mit kóstolni. Ideje elkezdeni, mert nemsokára újabb tételek jelennek meg...

Magyarországon évente 6-8 millió palack pezsgő készül, ezzel a franciák után a 2. helyen állunk világviszonylatban. Pezsgőüzemek vannak Kápolnásnyéken, Velencén, Debrecenben, Budaörsön, Badacsonyban, Pécsen és Budapesten 5-6 helyen. Virágzik a pezsgőkultúra, a tömeg csak úgy hömpölyög a kivilágított körúton hajnali 3-kor, és folyik a pezsgő. Az 1900-as években járunk...

Ezzel szemben ma legfeljebb 250 ezer palackot állítunk elő egy évben, amivel még Jamaicát megelőzzük. (Fontos itt az elején megjegyeznem, hogy jelen irományomban pezsgő alatt kizárólag a palackos erjesztésű, tradicionális módon előállított italt értem. Nem tartoznak ide a tankpezsgők, melyeket más országokban nem is nevezhetnek pezsgőnek. Ezek 1-2 ezer forintért kaphatóak.) Illetve még néhány adat: Champagne-ban nagyjából 350 millió palack pezsgő készül évente, Spanyolországban 220 millió, és még Olaszországban is 40 millió, ahol csak a 80-as évek közepén kezdték a palackos pezsgőgyártást, és ilyen rövid idő alatt idejutottak… mi meg ilyen hosszú idő alatt amoda… Míg Magyarországon 50 ezer palack Champagne fogy egy évben, addig Ausztriában 1 millió. 

Engedjetek meg nekem némi filozófiai fejtegetést a hazai pezsgőfogyasztási kultúra kapcsán. Segítségemre volt ebben a tavalyi év Borászok borásza, Szentesi József, akiről úgy gondolom, részletesebb bibliográfia nem szükségeltetik. Ki ne ismerné azt a szakembert, aki „mindössze” másfél évtized alatt jutott el e cím elnyeréséig, akit a „borok őrült professzoraként” is emlegetnek (hogy egészen pontos legyek, a chew.hu magyar újságírója nevezte el így, aminek következtében a Travel Channnel is felkereste), és aki a minőségi pezsgőgyártás mellett az elmúlt évszázadban eltűnt magyar fajtákat kezdte el ismét meghonosítani szőlőjében. Akik pedig mégse tudták ezeket, nekik most leírtam. Vele beszélgettem, mi történhetett az elmúlt évszázadban. Mert valami történt.

Igen, egyrészt ott vannak az anyagiak, mivel a hazai palackos erjesztésű pezsgők is 3 ezer forinttól kezdődnek, ez tény. Ugyanakkor ahogyan én látom, számos esetben inkább egyszerű igénybeli különbségről van csak szó. Az ember eldöntheti, ugyanazért az árért elfogyaszt 1-2 pohár pezsgőt, vagy jóval többet más italból. A magas árat egyébként a hosszabb érlelési idő és a temérdek munkaszükséglet indokolja. Az erjesztési idő minimum 9 hónap tradicionális eljárás esetén, továbbá 1,5-3 évig is pihenhet seprűn a pezsgő, vagyis jóval később kerül forgalomba, mint mondjuk egy rosé bor, ami „egy nyáron át táncol”. Illetve ha csak nem gigaméretű pezsgőházakról beszélünk, sokszor kell megforgatni az üveget manuálisan. Úgy gondolom, ezzel az anyagiakat körbejártuk.

Erre most nem térnék ki részletesen, de a XIX. század végén pusztító filoxéra-vész sem segített a helyzeten, aminek következtében az európai termőszőlők mintegy kétharmada áldozatul esett. Bár ez még kevéssel a buborék-fénykorunk előtt volt, és más, a kontinensen lévő ország szőlőültetvényeit sem kímélte. Tény, hogy drasztikus és végzetes szőlőpusztítást végzett a járvány. Egészen addig szőlők koszorúja vette körül Budapestet, a jobbparti városnak azóta sűrűn beépült hegyvonulatait éppúgy, mint a pesti síkság határait.

Emellett ott van hányattatott sorsú történelmünk is. Ahogyan Szentesi József leírta, a II. világháború idején jött a nihil, és a „a legutóbbi hódítók se pezsgőfogyasztásra buzdítottak”. Arról nem is beszélve, hogy az 50-es évektől kezdve rászoktatták az embereket a pálinka, mint aperitif fogyasztására, amivel tulajdonképpen annyit érnek el, hogy az ízlelőbimbók teljes kivégzésének köszönhetően utána már a legnagyobb jóindulattal se beszélhetünk kóstolásról… Nagyon sokmindent tönkretettek a fejekben az elmúlt évtizedekben. Cél, a hazai pezsgőkultúra visszaállítása. Szentesi úgy gondolja, ha az I. világháború előtt még a franciáknak is mi szállítottunk pezsgőt, bizonyítja, hogy készültek itt kivételes minőségű nedűk, és ebből feltételezhető, hogy most is készülhetnek. (Ha valaki kicsit utánajár a jelenlegi pezsgőexportnak, találhat lelkesítő adatokat, milyen sok pezsgőt is viszünk ki külföldre. Azonban nem elhanyagolható, hogy ezek tartályos érlelésű pezsgők, amikről most nem beszélünk…) Lehetőségek, idő? Hogyan jutunk el oda ismét? Sajnos nagyon hosszú idő. Vannak bíztató jelek, egyre több helyen lehet pezsgőket kóstolni, valamint egyre több pincészet kezdett el pezsgőt készíteni mostanság. A teljesség igénye nélkül: Demeter, Szent Tamás, Dereszla, Sauska, Királyudvar, Tokaj Nobilis, Légli, Weninger, Kreinbacher, Kertész, Orsolya. De nem csupán a borászok a jelen történet szereplői, mi is, fogyasztók is részesei vagyunk ennek. Ez a folyamat türelmet és nyitottságot kíván a fogyasztó részéről. A kísérletezés időszaka lesz ez. Más technológia kell hozzá, mint a borkészítéshez, más stílusú alapborról is beszélünk. Jelenlegi kihívás a magyar fajták felkutatása, helyek keresése, hol, mikor történjen a szüret, hol telepítsenek szőlőt…stb., ez hosszadalmas procedúra. Pezsgőt minden nap lehet kóstolni, de szüretelni csak egyszer egy évben.

Minden országnak, területnek vannak kihasználandó adottságai. Szentesi József véleménye szerint a világ legnagyobb marketing szakemberei Champagne-ban születtek. A Párizs melletti hűvös klímájú területen a szőlők nem mindig értek be, a túl meszes talaj olyan savas bort eredményezett, hogy „vasúti sínt lehetett volna vágni vele”. Erre kitalálták ezt a pezsgő-dolgot, és íme, megszületett a Champagne. Mellesleg Champagne határát az elmúlt 100 évben 3-szor 4-szer bővítették, akkora igény van rá. Szívmelengető volt, amikor Szentesi megfogalmazta a következő mondatot, ami egybevág az én elképzelésemmel is: „nem kell mindent Champagne-nal összehasonlítani.” (Nálunk nem folyt kísérletezés az elmúlt fél évszázadban, nem is lehet összehasonlítani magunkat, vagy felzárkózni egy többszáz éves tradícióhoz. Mást, valami egyedit érdemes, és lehet alkotni.) Ő speciel a frissebb, gyümölcsösebb ízeket szereti (én mondjuk ugyanúgy kedvelem az élesztős champagne-i vonalat is). Kizárólag évjáratos pezsgőt készít, amit ha 10 év múlva nyitunk ki, akkor is friss marad. Itthon is ugyanúgy meg kell találni a lehetőségeinket, meg kell tanulni élni vele, mint Champagne-ban, illetve más országokban. És visszakanyarodunk oda, hogy ehhez idő és türelem szükségeltetik. Ahogyan említettem, a folyamat elindult. A törvényi előírások is segítik már ezt a műveletet, ugyanis még régebben nem lehetett borászatoknak pezsgőt készíteni, szerencsére ezt mára liberalizálták.

Szentesi még a vendéglátóhelyek közreműködésében lát fantáziát, a pezsgők poharazásában, hogy ne csak üveggel lehessen kapni, ami egyrészről anyagilag elég nagy terhet ró a vendégre, másrészről így nincs sok lehetősége többfélét megkóstolni.

Szóval segítsük a borászatokat, kóstoljunk sokat, véleményezzünk, dicsérjünk, ugyanakkor fogalmazzunk meg építő jellegű kritikákat nem elfeledve persze azt, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni. Mivel ez egy személyes blog, nem amolyan vérprofi tudósításon alapuló újságírás, megengedhetek magamnak akkora elfogultságot, amekkora csak idefér az oldalra. Bízom benne, sokaknak követendő lehet Szentesi József, aki bebizonyította, soha nem késő tanulni, valami újba belevágni. És ami a legfontosabb, a tanulás sosem szégyen.

Itt jegyezném meg halkan, Szentesi kóstoló szervezése folyamatban, hamarosan jelentkezek a részletekkel. Addig is, ha már nagyon nem bírtok magatokkal, november 4-én magyar pezsgő vakkóstoló az innio-ban.

fotók: boraszportal.hu, Borozó Budapest, telegraph.co.uk 

Csodálatos. Pontosan ez a hazai vonal a fejemben. Telitalálat. Könnyed, üde, gyümölcsös, diszkrét buborékokkal. Vasárnapi ebédhez, vagy reggelihez / olvasáshoz / fürdéshez / romantikához / magányhoz... illetve csak úgy... Minden körülmények között megtalálja a helyét, bármilyen alkalommal Hozzád simul. Törley Chardonnay nyerspezsgô, Méthode Traditionnelle.

Mivel logisztikai kihívások következtében lecsúsztam a Kreinbacher pezsgők borfesztiválos bemutatkozásáról, már nagyon vártam ezt a pillanatot. Lévén, sajnos nem vagyok egy túlzottan türelmes ember, higgyétek el, nem is volt ám ez olyan könnyű. Egyrészről minden ismerősöm csupa jót mond a nedűről, így ott vannak azok a túlzott elvárások… amiknek tudjunk, mi a vége… másrészről tartok attól, hogy a több száz éves champagne-i tradícióval nem lehet versenyezni, így van bennem némi félsz, hogy amolyan Champagne-utánzatba botlok. Szerencsére (illetve inkább köszönhetően a Kreinbachernél dolgozó szakembereknek, akik közt mondjuk egy francia borász is felbukkant ebben az esetben megadva a lökést) ők bátrak és bölcsek voltak, csodálatos könnyedséggel sikerült elkapniuk azt a fonalat, ami azon az úton halad, hogy megcsináljuk kicsiny hazánkban a Mi pezsgőnket. Nem más utánzása a cél, sokkal inkább a sajátunk megalkotása, valami új létrehozása. Nagyon bízom benne, marad ez az irány (természetesen a többi magyar pincészettel együtt, akikről most épp nem írok, vagy még nem kóstoltam pezsgőjüket, de persze folyt köv, ahogy mondani szoktam), és örülök, hogy lelkes fogyasztóként részese lehetek ennek a folyamatnak. Biztos vagyok benne, ezen az úton fejlődve el tudjuk majd helyezni magunkat a pezsgőtérképen a mi magyar pezsgőinkkel.

Köszönöm ezt a pezsgő ajánlatot Poppmood-nak, érdemes a leányzóra hallgatni ;)

Ja, és gyertek a Buborékfesztiválra!

Régóta próbáltam megfogalmazni magamnak is, miért más a Champagne, mint az összes többi pezsgő, nem sok sikerrel. Nehéz definiálni az érzést egy-két kifejezéssel. Aztán találkoztam a Pol-Roger család történetével, és szeretném hinni, hogy megértettem. A közel 200 éves tradíció, hagyománytisztelet, tapasztalat, családi összetartás, kitartás és a meg nem alkuvás az, ami azzá teszi a Champagne-t, ami. Minderre hogy lehet szert tenni? Röviden összefoglalva: filoxéra vész, infrastruktúrális katasztrófa, világháborúk, gazdasági világválság, szesztilalom… és mégis, mindezek után (vagy épp ezeknek a nehézségeknek köszönhetően) a mai napig a Pol Roger a brit királyi udvar hivatalos beszállítója, a legmeggyőzőbb „marketingarcuk” pedig maga Sir Winston Churchill. A sokat látott újságíró, Jean-Paul Kauffman pedig az "úriemberek italának" titulálta ezt a Champagne-t. Az elmúlt csaknem két évszázad minden kihívása és tapasztalata érződik pezsgőjükben. De kezdjük az elején:

1831-ben Champagne régióban, Aÿ községben kezdődik a történet egy bizonyos Pol Roger születésével, aki egy ügyvéd fiaként látja meg a napvilágot. Miután édesapja gyógyíthatatlan betegsége következtében nem tudja tovább folytatni a praktizálást, Pol-t a családi körülmények kényszerítik pénzkeresésre. Kezdetben borkereskedéssel foglalkozik, majd mindössze 18 évesen alapít egy pezsgőházat 1849-ben. Induláskor még nincs saját szőlője, ezért más nagy pezsgőházaknak dolgozik be, mint például a Perrier Jouët, vagy a Moët & Chandon. 1851-ben Éperney-be teszi át székhelyét, első saját tételei 1853-ban már meg is jelennek a piacon. Két évvel később elkezd száraz pezsgőt készíteni, miután élelmes üzleti érzékének köszönhetően felismeri az angol piac ezen igényét (ezekben az időkben a pezsgők a mainál jóval édesebbek voltak). Így egyik úttörője lesz a száraz pezsgők bevezetésének. 68 évesen, 1899-ben hal meg tüdőgyulladásban, amire már saját márkájának jeles hírnevet szerez.

Egy évvel az alapító halála után a ház szó szerint összeroskad. Egy katasztrófa következtében a pincék és épületek nagy része beomlik, 500 hordó és 1,5 millió palack megsemmisül (hogy a filoxéra vészt ne is említsem). Pol fiai, Maurice és Georges ekkor apjuk iránti tiszteletből családnevüket „Pol-Roger”-ré változtatják. Elszántságuknak és odaadásuknak köszönhetőn a ház identitását megőrizve újjáépülve túléli ezt az időszakot. Exportjuk folyamatosan fejlődik, ügyfeleik között pedig számos királyi és állami méltóság jelenik meg. A Champ-Élyséen lévő top éttermek is az ő pezsgőjüket szolgálják fel. Maurice-t Épernay polgármesterévé választják 1912-ben. Ez már annyira kerek, hogy itt akár vége is lehetne a történetnek. De nem. I. világháború, a terjeszkedés megtorpan. Ezután pedig jön a szesztilalom, mely még inkább megnehezíti az exportot. Az alapító család közvetlen ellenőrzése és elszánt kitartása itt is segít abban, hogy a cég átvészelje ezt a periódust. 1927-ben Jacques (Maurice fia) érkezésével eljön a 3. generáció a társaság életében.

Azonban alighogy átveszi az irányítást, csakúgy, mint apja és nagybátyja, egyből nehézségekkel találja szemben magát. 1929., gazdasági világválság. Ráadásul amikor a németek megszállják Franciaországot a II. világháborúban, a Wehrmacht kontrollja alá kerülnek. De mit nekik háború, Wehrmacht... stb. A szökött foglyoknak és munkaszolgálatosoknak búvóhelyet, pénzt, élelmiszert, tűzifát, orvosi ellátást biztosítanak, és mindent, amit csak tudnak. Német engedéllyel a vállalkozás nagy mennyiségű cementet szerez be, amit arra használnak, hogy befalazzák a legjobb pezsgőket elrejtve őket az ellenség elől.

És ekkor megjelenik Winston Churchill (még nem Sir). Ő valójában már korábban, 1908-ban kóstolta a Pol Roger Champagne-t, amivel azonnal kezdetét vette egy életreszóló barátság a pezsgőházzal, majd később magával a családdal. 1940-ben Alfred Duff Cooper brit nagykövet bemutatja neki Odette Pol-Rogert, Pol unokáját, akivel valóban élete végéig kitartott a baráti kapcsolat, mely a francia-brit viszony egyik szimbóluma lett. A brit miniszterelnök a tökéletes reklámot biztosítja a ház számára: „Egyszerűen elégedett vagyok a legjobbal..." - mondta. Állítólag az államférfi minden délelőtt 11-kor fogyasztott egy pohár Pol Roger Champagne-t, és gondolom, sokan ismeritek már híres kijelentését, amit ez az ital inspirált: „Ha vereséget szenvedek, szükségem van rá, ha győzök, megérdemlem.” Még a versenylovát is Pol Roger-nek nevezte el. Egy anekdota szerint egy konfliktus megoldására irányuló tárgyalás is éppen annyi napot vett igénybe, ahány palack Champagne állt Churchill rendelkezésére. Bárhova utazott a háború után, tartózkodási helyét az italokat szállító cég ismerte, mivel a palackokat előre megrendelte. Churchill 1965-ös halála utána a pezsgőház egy fekete címkét helyezett a Brut NV (non-vintage, vagyis évjárat nélküli) üvegekre, melyeket az Egyesült Királyságba szállítottak. Az első, államfőről elnevezett évjáratos pezsgőt 1984-ben mutatták be magnum palackban (amely egyébként 1975-ös évjáratú volt, és utána még 13 évjáratos követte a mai napig), ami a ház presztízs itala lett.

Ekkor már a 4. generáció vezeti a céget. Christian Pol-Roger, Maurice unokája 1963-tól irányítja a társaságot. Majd 1988-ban csatlakozik Christian fia, Hubert de Billy. 1999-re a cég eléri a 201 hektáros területet, legjelentősebb exportpiaca pedig az USA. A vállakozás egyre agresszívebb sales stratégiát kezd alkalmazni, új importőrként megjelenik Belgium, Svájc, Olaszország, Németország és Ausztrália. 2004-ben teljes felújítás történik a pincékben. 

Bármilyen akadályokkal találta szemben magát a család, filozófiájuk szerint a minőségből sosem engedtek. A legtöbb mozzanatot a mai napig kézzel végzik a szürettől kezdve egészen a címkeragasztásig, a remueur-ök napi 40 ezer palackot forgatnak manuálisan. Náluk az érlelési idő a törvényi előírtaknál (15 hónap, az évjáratosok esetében 36 hónap) jóval hosszabb, minimum 3 év és 3 hónap. Ma már 220 hektáron gazdálkodnak, illetve további 180 hektárról vásárolnak fel szőlőt. Lám, idáig jutott egy ifjonc borkereskedése.

Szóval igen, ezt nehéz lett volna egy-két kifejezéssel leírni... 

Őszintén szólva én magam sem értem, hogy eddig miért nem ajánlottam ezt a könyvet Nektek…

Roger Scruton sokoldalú angol filozófus, esztéta, a kortárs brit konzervatív gondolkodás meghatározó alakja, ún. „lázadó konzervatív”. Számos egyedi hangvételű szellemi vitairat szerzője. A posztmodern nyugati kultúra és művészet kapcsán fogalmazza meg a főáramtól igen gyakran eltérő, sokszor extravagáns, érdekfeszítő, továbbgondolásra inspiráló nézeteit. Ez a borsznobizmust könnyű derűvel kifigurázó könyve megkímél minket az évjáratoktól, íz- és illatjegyektől, inkább egy szellemes filozófiai és kultúrtörténeti utazásban részesülhetünk.

Egyik kedvenc részem:

„Az ősi mondás úgy tarja, borban az igazság. És ez az igazság nem abban található, amit az ivó észlel, hanem abban, amit megoldott nyelvvel és könnyedebb modorban feltár. Amiről itt szó van, az a „mások számára való igazság”, nem a „magam számára való igazság”. Ez magyarázza mind a bor társas erényeit, mind ismeretelméleti ártatlanságát. A bor nem téveszt meg, mint ahogy a cannabis megtéveszt azzal a gondolattal, hogy egy másik, magasabb világba lépünk be. Ezért különbözik teljesen még a legenyhébb tudatmódosító drogoktól is, … ezek a drogok hazugságokat mondanak egy másik világról, egy transzcendens világról, amelyhez képest a hétköznapi jelenségek világa jelentéktelenné fakul, vagy legalábbis jelentéktelenebbé, mint amilyen. A bor ezzel szemben reálisan festi le az előttünk lévő világot, és emlékeztet rá, hogy ha előzőleg nem sikerült megismernünk, akkor az azért van, mert nem sikerült igazán hozzá tartoztunk – ez pedig olyan fogyatékosság, amelynek legyőzése a bor egyedülálló erénye. … Igaz, hogy a bor bizonyos fénnyel övezi az esetleges dolgok belső mivoltát, és utal egy másik módra, ahogy a létet meg lehet ismerni. De ezt anélkül teszi, hogy eltakarná a fényt, amely a világunkat megvilágítja, és anélkül, hogy megtévesztene bennünket, hogy egy másik és kevésbé illuzórikus alternatívába léptünk át. Tiszteletben tartja illúzióinkat, a szelídebbeket még fel is nagyítja. De nem nyújt menekülő utat a valóság elöl.”

Olvasása egy(néhány) pohár bor mellett ajánlott (vagy pezsgő, teljesen mindegy).

És íme, a vasárnap esti lazítós-odabújós-szexi Champagne… Könnyeden elegáns, ugyanakkor kacér is. Nagyon be tudja hízelegni magát, érti a dolgát. Csak Rád kacsint, és észre sem veszed, már Ő diktál. De higgyétek el, nyugodtan rábízhatjátok magatokat, engedjétek, hogy Ő irányítson, és káprázatos estétek lesz.

Villanyokat lekapcsolni, elő a gyertyákat, és irány a kanapé Henrivel ;)

Néhány napja meglepő módon szembetaláltam magam egy oregoni pezsgővel. Bevallom, hirtelen zavaromban fogalmam sem volt, hova tegyem pontosan ezt az államot… de most már az én térképemre is felkerült. Miután az alapbor 9 hónapig volt francia tölgyfahordóban (bizony, francia!), 10 év pihenés várt rá palackban. Mindennek ellenére hihetetlenül friss, és azt hiszem, leginkább a „bourbon whiskey” kifejezés az, ami visszaadja ízvilágát. Valahogy mégis sikerült belecsempészni némi „Amerikát”, Jockey-ék akár ezt is ihatták volna… Ez a pezsgő bátran vállalja önmagát, hogy egy külön világ, teljesen más, mint a többi. Vakmerőségéért (és persze zamatáért) nagyon lehet szeretni, egészen új helyekre fog elvinni Titeket.