Mivel logisztikai kihívások következtében lecsúsztam a Kreinbacher pezsgők borfesztiválos bemutatkozásáról, már nagyon vártam ezt a pillanatot. Lévén, sajnos nem vagyok egy túlzottan türelmes ember, higgyétek el, nem is volt ám ez olyan könnyű. Egyrészről minden ismerősöm csupa jót mond a nedűről, így ott vannak azok a túlzott elvárások… amiknek tudjunk, mi a vége… másrészről tartok attól, hogy a több száz éves champagne-i tradícióval nem lehet versenyezni, így van bennem némi félsz, hogy amolyan Champagne-utánzatba botlok. Szerencsére (illetve inkább köszönhetően a Kreinbachernél dolgozó szakembereknek, akik közt mondjuk egy francia borász is felbukkant ebben az esetben megadva a lökést) ők bátrak és bölcsek voltak, csodálatos könnyedséggel sikerült elkapniuk azt a fonalat, ami azon az úton halad, hogy megcsináljuk kicsiny hazánkban a Mi pezsgőnket. Nem más utánzása a cél, sokkal inkább a sajátunk megalkotása, valami új létrehozása. Nagyon bízom benne, marad ez az irány (természetesen a többi magyar pincészettel együtt, akikről most épp nem írok, vagy még nem kóstoltam pezsgőjüket, de persze folyt köv, ahogy mondani szoktam), és örülök, hogy lelkes fogyasztóként részese lehetek ennek a folyamatnak. Biztos vagyok benne, ezen az úton fejlődve el tudjuk majd helyezni magunkat a pezsgőtérképen a mi magyar pezsgőinkkel.
Köszönöm ezt a pezsgő ajánlatot Poppmood-nak, érdemes a leányzóra hallgatni ;)
Ja, és gyertek a Buborékfesztiválra!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.